Tegnap este az Echo tv „Képtelenségek” c. műsorában olyan mértékű uszítás folyt, ami új dimenziókat sejtet, s éppen ezért fel kell rá hívni a figyelmet. Az említett műsor ugyan más adásaiban is súrolja a normalitás határait, de a tegnapi adás még ehhez képest is kivételt jelent. (Az adás még nem érhető el az Echo tv archívumában, de ahogy bekerül oda, belinkelem, hogy más is „gyönyörködhessen”). Az állandó műsorvezető Tóth Gy. László (aki egykor Orbán Viktor főtanácsadója, majd a barikad.hu szélsőjobboldali portál főszerkesztője volt) arról számolt be a műsorban, hogy inzultus érte, egy cigány megtámadta. Nem ütötte meg, nem verekedtek össze, az illető „csak” gyalázta, köpködött felé és a levegőbe rugdosott az irányába. (Mielőtt bárki nekem esne, szögezzük le, ez bizony megengedhetetlen, akár cigány volt az illető, akár nem.) Tóth a történetet elmesélve, előbb „filozofálgatott”egy keveset, hogy ő nem gondolta volna, nem volt rá felkészülve, hogy a „többségi társadalom” tagjaként őt egyszer ilyen támadás éri, majd elővett egy fehér lapot és felolvasott egy nyilatkozatot (hogy ezt miért nem lehetett/tudta szabadon elmondani, annak elképzelését az olvasókra bízom). Ez a szöveg a legnyilvánvalóbb fasiszta uszítás megnyilvánulása volt. Azzal kezdte, hogy ő „fehér, magyar, keresztény, európai” (bár az, amit mondott sem keresztény, sem európai nem volt), majd folytatta, hogy nem kötelező Magyarországon élni, elmehetnek innen a muzulmánok, a „cionista zsidók” is Izraelbe, a „mormonok” meg az Egyesült Államokba. Csak ültem és néztem, mint a moziban…

De az igazán „jó” még csak ezután következett. Ahogy a műsorvezető befejezte, mély levegőt vett Fricz Tamás, és elmesélte, hogy bizony őt is érte atrocitás az utóbbi időben. Egy közértben egy idősebb ember tett rá többször is hangos megjegyzéseket (hogy ezek a megjegyzések gyalázkodók lettek volna, azt maga Fricz sem állította), majd amikor egy „baráti társasággal” ült valahol (talán egy vendéglőben) oda ment az asztalukhoz egy férfi, akit csak „nagyon nehezen tudtak megnyugtatni”. Ezután áttért a Magyar Hírlap minap megtámadott újságírójának az esetére (amihez ugyan hozzátette, nem lehet tudni, hogy politikai támadásról volt-e szó, vagy csak egy elmebeteg emberről). Majd ezekből a történésekből azt a nagy ívű következtetést vonta le, hogy a következő hónapokban ez vár a jobboldal híveire. Hosszan ecsetelte – még egyszer mondom, az előbbi esetek kapcsán – hogy a baloldal mindent meg fog tenni, hogy ilyen, és ehhez hasonló támadásokkal bizonytalanítsa el a jobboldaliakat, „az embereket”. De nekünk, mondja Fricz, mindezt „méltósággal” kell viselnünk, és „fegyelmezetten” kell viselkednünk. „Tudjuk”, hogy mit terveznek, tette még hozzá sokat sejtetően…

Mindezen persze lehetne nevetni is, s azt mondani, lám-lám, milyen nagy is a Jóisten állatkertje. Az ügy jelentősége azonban úgy gondolom, ennél komolyabb. Egyrészt az Echo tv-t, az a Széles Gábor tartja fenn, aki a legközelebbi kapcsolatokat ápolja a Fidesszel – ami persze Tóth Gy.-re és Friczre is vonatkozik. Másrészt, én ugyan nem tudom, hányan nézik az Echo tv-t, de az nyilvánvaló, hogy azok, akik nézik, folyamatosan ilyen és ehhez hasonló agymosásban és butításban részesülnek. S pontosan ez az, ami a demokráciát veszélyezteti. Nem a nemzeti elkötelezettség, nem a jobboldali nézetek, s még kevésbé a konzervatív ideológiák hangoztatása, hanem a rendszeres és tudatos hazudozás, ferdítés, csúsztatás, a nézők, a jobboldali szimpatizánsok manipulálása, valamiféle latens veszély érzékeltetése, félelem, és a mások iránti gyűlölet keltése. Ebben az adásban pontosan tetten érhető volt az a két nagy terület, ahol eltűnik (vagy tudatosan feloldásra kerül) a jobb- és a szélsőjobboldal közötti a határ. A retorika, a megfogalmazás persze különböző, de a mindenki mást elutasító „többségi”, „fehér”, „keresztény”, „európai” magyarkodás, illetve a baloldalnak a kommunizmussal, az erőszakkal, a fenyegetéssel, a veszéllyel való azonosítása, az ezzel való le- és elszámolásnak a szükségessége, a politikai ellenfelek kriminalizálása és durva megbélyegzése, jelentik azokat a témákat, amelyek összekötik a jobboldali és a szélsőjobboldali politikát, és ennek a politikának a híveit. Nekünk – „magukfajtáknak” – pedig az a kötelességünk, hogy folyamatosan dokumentáljuk ezeket a történéseket, s hívjuk fel a figyelmet az ideológiai egybeesésekre, azonosságokra.