Kevés olyan témája van a hazai nyilvánosságnak, amelyet többször és szenvedélyesebben vitattak volna, mint a gyűlöletbeszéd. Számtalan írás született arról, hogy mit tekinthetünk gyűlöletbeszédnek, hogy legyen-e büntethető a gyűlöletbeszéd, hogy a gyűlöletbeszéd tiltása és szankcionálása miképpen károsítja a szólásszabadságot, és így tovább. Mindeközben a gyűlöletbeszéd, a politikai ellenféllel szembeni (esetenként gátlástalan) gyűlölködés és gyűlöletkeltés a napi politikai harc eszközévé vált. És itt most nem a kuruc.info, a barikad.hu, ahunhir.hu, a jobbik.net, vagy más hasonló szélsőjobboldali portálokra gondolok. Hiszen ezek állandó szerzői vagy szellemileg sérültek, vagy egyszerűen fasiszták. Hanem elsősorban a magát mérsékelt jobboldalinak tartott sajtóra, és annak egyik zászlóvivőjére, a Magyar Hírlapra. Tudom, most sokan azt gondolják, minek a Magyar Hírlappal foglalkozni, úgy sem olvassák sokan azt a lapot, nem érdemes erre időt és energiát pocsékolni.

Én azonban azt gondolom, hogy több ok miatt is érdemes foglalkozni a lappal és az általa megjelenített, közvetített szemlélettel. Egyrészt, a Magyar Hírlap nem zavarodott eszmeiségű alakok gyülekezete, mint az előbb említett kuruc.info, vagybarikad.hu, hanem fontos része, összetevője a jobboldali magyar médiának, amelynek stabil tulajdonosi, gazdasági háttere van, s amely mellett a magát mérsékeltnek tekintő jobboldali értelmiség is kiáll. Emlékezzünk csak a Bayer Zsolt hírhedt antiszemita írásának megjelenését követő jobboldali reakciókra! Másrészt azért, mert a Magyar Hírlap köztudottan és vállaltan közel áll a Fideszhez. Nemcsak a lap tulajdonosán keresztül, hanem egész szellemiségében. S hogy ez a kapcsolat egyáltalán nem egyoldalú, azaz nemcsak a lap cikkeiből derül ki a szellemi közösség, azt jól mutatja, hogy a Fidesz honlapján rendszeresen megjelennek a Magyar Hírlap egyes írásai. Végül pedig azt gondolom, hogy bármennyire „unalmas” és talán kilátástalan is, de mégsem lehet szó nélkül hagyni a gyűlöletbeszéd egyre nyíltabb megjelenését. Következetesen szóvá kell tenni, hogy az a beszéd, amelyet a Magyar Hírlap egyre nyíltabban felvállal, méltatlan, gyalázatos, mindössze arra jó, hogy aljas indulatokat keltsen, senkinek sem használ, erkölcsileg és politikailag a legmélyebben elítélendő. Ez ellen úgy tűnik, nem sokat lehet tenni, de annyit igen, hogy a továbbiakban ebben a blogban következetesen dokumentálni fogom a gyűlöletbeszédnek ezeket a megnyilvánulásait.

E vállalhatatlan hang és szellemiség legutóbbi megnyilvánulása egy Vámos György nevű tollforgató, „Mindjárt itt van az ítélet napja” c. jegyzete, amely január 8-i keltezéssel jelent meg. A szerző, aki egyébként nem először tűnik fel minősíthetetlen hangvételével, ebben az írásában beveti a szélsőjobboldali ideológia minden közismert toposzát: az országgyűlési választásokat élet-halál kérdésének minősíti, új, „igazi rendszerváltásról” beszél, kommunista múltat, „ávós gyökereket”, nemzetellenes propagandát emleget, majd azt javasolja, hogy mindazokat, akiket ő és jobboldali elvbarátai az ország jelenlegi sorsáért felelősnek tartanak – politikusokat, újságírókat, értelmiségieket – „szégyenkosárba” kellene zárni, és fel kellene húzni egy-egy fára az Andrássy úton. Befejezésül pedig azt üzeni az „országrablóknak”, hogy vigyázzanak, „a megszülető magyar jogállam (sic!) ellentámadást indít”.

Mindezt persze tekinthetjük a politikai gyengeelméjűség és erkölcstelenség eseti megnyilvánulásának is. Azt gondolom azonban, hogy itt nem egyetlen ember ámokfutásáról van szó. Hanem sokkal inkább tudatos szerkesztői gyakorlatról, arról, hogy a Magyar Hírlap és a hazai jobboldal egy része rendszeres szellemi, ideológiai átjárókat teremt a szélsőjobboldal és mérsékelt jobboldal között. Hogy ennek mi az oka, azt csak találgatni lehet, s a találgatásokat nem kedvelem. Inkább azt figyelem, hogy lesz-e egyetlen ember a magát mérsékeltnek nevező, tartó jobboldalon, aki felemeli a hangját ez ellen a szellemiség ellen.